Alapkőletétel a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolánál
A beruházás nemcsak kapacitásbővítést szolgál, hanem lehetővé teszi, hogy az elméleti és gyakorlati képzés végre egy helyszínen valósuljon meg.
Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola eredeti tervei már a kezdetektől tartalmazták a bővítés lehetőségét, azonban a második ütem hosszú ideig nem valósult meg. Az 1990-ben átadott intézmény – amely később tornateremmel is kiegészült, majd 2007-ben Építőipari Nívódíjat nyert – mára kinőtte eredeti kereteit. Az új fejlesztés egyik legfontosabb eredménye, hogy a korábban külső helyszíneken működő tanműhelyek az iskola területére költöznek, így az oktatás és a gyakorlati képzés integrált környezetben zajlik majd.
Korszerű, többfunkciós épületszárny
A bővítés közel 1600 négyzetméter hasznos alapterületű, négyszintes (három szint + tetőtér) épületrészt jelent, amely 575 négyzetméterrel növeli a telek beépítettségét.
Az új épület funkcionális kialakítása a vendéglátás és turizmus képzési igényeihez igazodik: a földszinten tankonyhák és kiszolgáló helyiségek, az első emeleten tancukrászda, tanszállodák, tantermek, a legfelső szinten közösségi tér és irodák, míg a tetőtéren épületgépészeti rendszerek kapnak helyet.
Az akadálymentes használatot személylift és minden szinten kialakított akadálymentes helyiségek biztosítják, míg az új épületszárny minden emeleten közvetlen folyosókapcsolattal csatlakozik a meglévő épülethez.
Az épület pontalapozással és vasbeton vázszerkezettel készül, amely előregyártott elemekből épül fel. Ez a technológia számos előnyt kínál: gyorsabb kivitelezés és rövidebb építési idő, időjárástól független gyártás, pontos, kiszámítható szerkezeti rendszer, kevesebb helyszíni élőmunka és hibalehetőség. Jelenleg a monolit vasbeton szerkezeti munkák zajlanak.
A gyakorlati képzéshez igazodva az épületben korszerű konyhatechnológia kerül beépítésre, míg a tankonyhák és cukrászati terek könnyen tisztítható, mosható fal- és padlóburkolatokkal készülnek.
Energiahatékony és fenntartható működés
Az új épületszárny korszerű energetikai rendszerrel készül: hőszivattyús fűtés-hűtés (összesen négy berendezéssel), hővisszanyerős szellőztetés, napelemes energiatermelés a tetőn, fejlett épületfelügyeleti rendszer. Ezek a megoldások jelentősen csökkentik az épület energiaigényét, miközben biztosítják a korszerű oktatási környezethez szükséges komfortot.
A fejlesztés kiemelt eleme a teljes körű akadálymentesítés: az épület minden szintje lifttel elérhető, valamint akadálymentes parkolóhelyek és vizesblokkok is készülnek. A rugalmas vázszerkezet és a korszerű műszaki megoldások lehetővé teszik, hogy az épület a jövőben is könnyen alkalmazkodjon a változó oktatási igényekhez.